Szilágyiné Szendrei Anett

Szilágyiné Szendrei Anett

Szilágyiné Szendrei Anett vagyok. 1999-ben végeztem Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán pedagógia szakon, Mivel munkám során sajátos nevelési igényű és beilleszkedési és tanulási nehézséggel küzdő gyerekekkel is foglalkoztam, szükségét éreztem, hogy tovább képezzem magam, ezért jelentkeztem a Miskolci Egyetem Gyógypedagógia szakára, ahol tanulásban akadályozottak és pszichopedagógia szakirányon végeztem. Szakdolgozatomat a mozgásfejlődés és mozgásfejlesztés témaköréből írtam, és ezen a területen már számos tanfolyamot is elvégeztem. Szakmai munkámban fontosnak tartom a holisztikus szemléletet. Mindkét gyermekem nevelése során meggyőződtem arról, hogy a fejlesztésnek komplexnek és egyénre szabottnak kell lennie. Folyamatosan keresem annak a lehetőségét, hogy a szakmailag fejlődjek és ezáltal minél sokoldalúbb segítséget tudjak nyújtani. Foglalkozásaim során fontosnak tartom, hogy játékon keresztül türelemmel és odafigyeléssel a gyermekek fejlődésének kísérője és segítője legyek.